A Carrickgollogan-hegy sötét titka
2015. április 06. írta: Kelta Vándor

A Carrickgollogan-hegy sötét titka

 

 

Az egyik kirándulásunk alkalmával egy romos, elhagyatott alagútra bukkantunk 4 éves fiammal, Gergővel, a dél-dublini hegyekben. Mi is lehetne ennél izgalmasabb 2 megszállott felfedező számára? El is határoztuk, hogy lámpákkal felszerelkezve térünk vissza a tett színhelyére, mert olyan hosszú járatokat is találtunk, hogy a benti sötétség  hamar korlátozta az expediciónkat.  Gergő természetesen végtelenül élvezte a felvezetést, meggyőződése volt, hogy egy igazi sárkánytanya bejáratára leltünk, ezért fokozott óvatossággal kell megközelítenünk a fészkelőhelyet. Az alagútat sűrűn benőtte a bozótos és sok helyen a teteje is be volt szakadva.

dsc03280.JPGdsc03279.JPG

Azt tudtam, hogy bányászat folyt régebben a környéken, így elkezdtem keresgélni a neten ezen a szálon elindulva.   Kiderült, hogy a Ballycorus ólombánya maradványaira leltünk. Itt és a Wicklow-hegység több pontján is intenzív ólombányászat és feldolgozás  folyt a XIX. század elejétől közel száz éven keresztül. Az ólom olvasztása a völgyben történt. A mérgező ólomfüst azonban olyan mértékben szennyezte a környezetet, hogy az 1800-as évek közepén megépítettek egy 2 km hosszú gránit alagutat kifejezetten azzal a céllal, hogy kivezessék a füstöt a völgyből a Carrickgollogan-hegyre (az alábbi képen látható az erre a célra épített kémény). Az alagút oldalán 50 méterenként szellőztető ajtókat építettek. Abban az időben ezt tartották a legjobban megépített ilyen jellegű ipari létesítménynek az egész Egyesült Királyság területén (ekkor még az Ír-sziget déli fele is angol fennhatóság alá tartozott).

dsc03290.JPG

A tulajdonosok (az akkori Mining Company of Ireland) mohósága olyan mértékű volt, hogy időnként munkásokat küldtek be azzal a céllal, hogy a füstből a falakra lerakódó ólom és arzén tartalmú réteget kefékkel súrolva eltávolítsák, ugyanis ez is értékes mellékterméknek számított. Nem véletlenül kapta a környék akkoriban a Halál-völgy becenevet.

dsc03281.JPG

Így aztán Gergő nélkül, csak pár fotó erejéig tértem vissza magába az alagút belsejébe, induláskor azonban fiam óva intett, ha vissza is térek nélküle, tiszteljem a sárkányok fészkelőhelyét, és feleslegesen ne zavarjam meg őket. Gergő sem maradt azonban további kalandok nélkül, erről viszont majd egy másik bejegyzésben írok nektek.

Ezen a videón érzékelhető a hely atmoszférája:

https://www.facebook.com/video.php?v=1394768937511120&set=vb.1382996075355073&type=2&theater

A bejegyzés trackback címe:

https://keltavandor.blog.hu/api/trackback/id/tr167346026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása