Donegal, egy kisváros északon
2017. december 01. írta: Kelta Vándor

Donegal, egy kisváros északon

Azt talán már mindenki tudja, aki olvas minket, hogy Donegal-megyénél északabbra itt Írországban nem igazán lehet eljutni. Na jó, száraz lábbal legalábbis...:-) Ez az Ír Köztársaság legészakibb megyéje, és természeti látnivalókban is az egyik leggazdagabb, így tényleg ajánlom, hogy tervezzétek be az ír túrátokba. A megye szlogenje nem véletlenül lett az „Itt fönt más”, ugyanis már  fekvésénél fogva is meglehetősen elszigetelődött az ország többi részétől. Csodálatos vidék és talán nem csak én vagyok vele ennyire elfogult, hiszen a National Geographic egyenesen a 2017-es 'Cool listája' (NG Cool List 2017) élére választotta. Sok-sok szegletéről írtunk már nektek (itt és itt,  és itt és itt és itt, sőt még itt is:-), de magáról a névadó városról még sosem. Így hát itt az ideje.

dsc09300_2.JPG

Maga Donegal városa egy nyugodt, kicsi kikötőváros. Déli irányból, az N15-ös úton megérkezve a térségbe nem is nagyon lehet elkerülni. Valószínűleg egy egykori viking („idegenek” lakta) erőd miatt kapta nevét: Dhún na nGall jelentése „külföldiek erődje”, melyből persze mára már semmi nem maradt, még lelet szinten sem.  Ma egy XV. században épült erődítmény a fő látványossága, mely az Eske-folyó partján áll a város szívében. A XVII. sz-tól jelentősen bővítették persze, ez a mai Donegal Castle. Sok épületrésze csak falként maradt meg, de a toronyépületet felújították és végigjárható.  

a36f1799cc965f1011b57435b0a35a3b.jpg

Számítsatok rá, hogy elég nehéz parkolóhelyet találni és habár a vár egy-két részlete (pl. a torony legfelső szintjének fa mennyezete, amit kizárólag fa szegecsek tartanak egyben és az ősi címerekkel díszített kőkandalló) kifejezetten érdekes lehet, de szerintem számos sokkal jobb állapotban fent maradt várba lehet belefutni az országban. Aki megnézi, 1-1.5 órával mindenképpen számoljon.

woodenroof.jpg

castlefire.jpg

(Donegal Castle: A címeres kandalló - Fotó forrása: Donegal Genealogy Resources )

A várostól nem messze, az óceán irányába egy XV. sz-i kolostor (Donegal Abbey) romjaitól gyönyörű a kilátás az öbölre. Szép időben - persze ha éppen nem a Sliabh Liag-hez igyekeztek túrázni egyet (mert akkor ne húzzátok itt az időt!) - számoljatok vele.  A temetőjében arisztokrata családok tagjai nyugszanak, itt is érdemes egy sétát tenni, mert az egyik legrégebbi temetkezési hely a szigeten.

dsc09299.JPG

Ugyanakkor maga a pubokkal, kávézókkal és üzletekkel zsúfolt belvárosi kis utcák is nagyon hangulatosak, önmagában az is bőven megér egy pihenőt, mielőtt északabbra vennénk az irányt a vadregényes és kietlen donegáli tájakra.

dsc09304_1.JPG

Hasznos infok a látogatáshoz:

Donegal Abbey: SatNav:54.6504-8.1152

Donegal Castle: Sat Nav: 54.654938,-8.108784 - Castle Street, Donegal,

link: http://www.heritageireland.ie/en/north-west/donegalcastle/

A vár minden nap nyitva Húsvéttól szeptember közepéig 10-18-ig, más időszakokban csak Cs-H: 9.30-16.30-ig.

Ajánlottan legjobb pubok Donegal városában: The Reel Inn; Olde Castle Bar

dsc09626.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keltavandor.blog.hu/api/trackback/id/tr1213408831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péntek Tünde 2018.05.23. 14:48:55

Kb. egy éve jártunk itt, nem fogom elfelejteni, hány kört tettünk meg a belvárosban a várat keresve - csak épp a szemünket nem szúrta ki. :)
expertin.blog.hu/2018/05/06/a_zold_otven_arnyalata_kalandozasok_irorszagban

Kelta Vándor 2018.05.23. 15:09:32

@Péntek Tünde: Szia! Haha:-) Köszi nagyon a linket, meg is osztottam a blog FB-oldalán (remélem, nem bánod!) :-)

Péntek Tünde 2018.05.23. 20:53:40

@Kelta Vándor: Dehogy bánom, nagyon köszi :)
süti beállítások módosítása