Dublin a Guinnessen túl
2018. június 05. írta: Kelta Vándor

Dublin a Guinnessen túl

2.rész: A Tengerészeti Múzeum, Dún Laoghaire

Ebben a sorozatunkban olyan dublini nevezetességeket hozunk el nektek, melyek nem igazán kerülnek az erre járó utazó fókuszába, ugyanakkor nagyon is érdekes lehet betérni, ha valaki nem csak a klasszikus látványosságokra kíváncsi. Ilyen például az egykori Tengerészek Templomából mára már múzeummá alakított Nemzeti Tengerészeti Múzeum is, amit Dublin egyik felkapott tengerparti városrészében, Dún Laoghaire-ben (kiejteni ne is próbáljátok:-) ) találhattok egy kis sikátorban.

dsc02307.JPG

dsc02321.JPG

maritime024.jpg

Mérnökök, modellezők, hajósok, a tenger, a történelem szerelmesei vagy csak kíváncsi természettel megáldott, lelkes 4-100 évesek, garantáltan találtok majd itt magatoknak valamit, amit kipróbálhattok vagy amiben kedvetekre elmélyedhettek. A múzeum 1,5-2 óra alatt kényelmesen bejárható, hiszen templomi mivoltából adódóan egészen családias méretű tárlatot kell elképzelni. És akár hiszitek, akár nem, itt Írországban nem ez az egyetlen, amelyik ugyan a 'nemzeti' jelzőt viseli a nevében, de egyáltalán nem kap állami támogatást. Fenntartója az Ír Tengerészeti Intézet és kizárólag magánadományokból tartják fent.

dsc02311.JPG

Írország szigetországi mivoltából adódóan persze mindig is nagy hangsúly helyeződött a tengeri kereskedelmi, vagy éppen kulturális kapcsolatokra. Főleg mivel Európa utolsó nagyobb partszakasza ez az Atlanti-óceánban Amerika irányában, így a két kontinens közti információáramlásban is jelentős szerepet kapott az elmúlt évszázadok folyamán (lásd pl. transzatlanti távírókábel). A légi közlekedés 1945-ös megjelenésével kezdett csak veszíteni a jelentőségéből az egyoldalú tengerre utaltság.

maritime034.jpg

 

Hajómodellektől, régi zászlóktól kezdve, világítótornyok és tengerjáróhajók régi berendezésein át a Titanic egykori rádióüzenetéig, vagy a tengeri élővilágot fenyegető emberi behatásokig sokmindenről találhattok itt anyagot. Nekem a legjobban a howthi Baily-világítótorony egykori, óriási lencséje tetszett.

dsc02318.JPG

A gyerekekre gondolva rengeteg interaktív felület és játék van (kék színnel jelölve a múzeumban): beülhetnek például egy igazi rádiós szobába morzézni, megtekerhetnek egy kézi ködszirénát is, vagy tanulhattok együtt vitorlás csomókat kötni. Amikor ott voltunk, egy apuka a hajós zászlókódok rejtelmeibe volt éppen nyakig belefeledkezve és amikor félóra múlva arra mentem, még mindig valami titkos kódot próbált megfejteni....mindezt az egykori szószéken kialakított - szintén kékre festett - kódfejtő kuckóban:-) Családosoknak ajánlom, hogy kérjétek ki a kvízt már az elején, úgy több megmarad tudásként is a látottakból és a gyerekek is élvezik a kihívást, hogy kedvükre kutathatják fel a megoldásokat és válaszokat!

maritime038.jpg

maritime018.jpg

maritime032.jpg

Az emeleten van egy külön Titanic-sarok is, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy Írországban inkább a cobhi (ahol utoljára kikötött a szerencsétlenség előtt) vagy a belfasti (ahol a hajó épült) Titanic-múzeum az, ami a tragikus sorsú óceánjáró történelmével részletesebben foglalkozik. De azért néhány izgalmas relikviát itt is lehet találni, és persze el is hoztam nektek:

maritime008.jpg

maritime011.jpg

maritime006.jpg

A tárlaton megismerkedhettek számos ír vagy ír származású tengerész élettörténetével is. Egyik közülük például maga Grace O'Malley , aki egy igazi 'hősnője' az ír mondavilágnak és történelemnek. Az O'Malley klán ugyanis az egyik legerősebb tengerész és kereskedő dinasztia volt Mayo-megye délnyugati részén az 1500-as években. Apja halála után Grace örökölte a vagyont 200 tengerésszel együtt, és igazi bátor kalandorként irányította a flottát, sőt gyakorlott kardforgatóként a harcokban is részt vett. Persze nagyon is gyakran került összetűzésbe az angolokkal tengeren és szárazföldön egyaránt. Az angolok kétszer el is fogták és Londonba hurcolták a királynő színe elé, de Erzsébet királynőt annyira lenyűgözte a kalózkirálynő bátorsága, korát meghazudtoló műveltsége és tudása, hogy egyszerűen minden vád alól felmentette.

maritime013.jpgmaritime007.jpg

maritime001.jpg

Na persze, ha már úgyis Dún Laoghaire-be keveredtetek, sétáljatok ki a mólóra is, vagy csavarogjatok egyet a színes házak között. Irodalomrajongóknak egyenesen kötelező meglátogatni az Ulysees (James Joyce regénye, 1922) nyitójelenetének helyet adó Martello-tornyot is (a szomszédos Sandycove-ban), ahol az író maga is megfordult egyetemista évei alatt! Ha meg éppen vasárnap járnátok erre, ugorjatok el a People's Parkba, ahol a helyi piacon jobbnál jobb streetfood-opciók közül válogathattok kedvetekre. Kóstoltátok már például a hínáros sült krumplit?

*****

Fontosabb információk a látogatáshoz:

A múzeum nyitvatartása: Minden nap 11-17h-ig

SatNav: 53°17'32.3"N 6°07'53.7"W

A látogatás időtartama: 1,5-2 óra

Belépők: Felnőtt: 6€ - Gyerek: 3€ - Családi (2+2 vagy több):12 €

Megközelítés: DART-állomástól 5 perc gyalog; Autóval nem mindig egyszerű parkolót találni a környéken, de megoldható, és figyeljetek a táblákra, mert csak vasárnap ingyenes a parkolás.

További információk: https://www.mariner.ie/

A bejegyzés trackback címe:

https://keltavandor.blog.hu/api/trackback/id/tr8813944592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása