A kalózkirálynő és az elhagyott falu
2015. október 16. írta: Kelta Vándor

A kalózkirálynő és az elhagyott falu

 dsc_0086.JPG

kép: Kildownet öreg temetője

A néha egészen misztikus ködbe burkolozó, Írország nyugati partvidékén fekvő, tőzeglápban gazdag Achill-szigetről már írtam nektek egy korábbi posztban (http://keltavandor.blog.hu/2015/07/07/achill-sziget_croaghaun-tura), de csavargásunk során még számos egyéb érdekességre is bukkantunk, így most ezeket veszem sorra.

dsc_0098.JPG

kép: Kildownet Castle

A sziget déli részén található Kildownet Castle, mely a híres kalózkirálynő, Grace O'Malley területének egyik őrtornya volt. Az őrség innen tarthatta szemmel Achill védettebb, kikötésre alkalmas partszakaszát. Az O'Malley klán az egyik legerősebb tengerész és kereskedő dinasztia volt Mayo megye délnyugati részén (khm...a kereskedés fogalmába gyakran a kereskedelmi hajók megsarcolása is belefért :). Területük védelmére számos várat építettek a környéken. Apja halála után Grace örökölte a vagyont 200 tengerésszel együtt, és igazi bátor kalandorként irányította a flottát, sőt gyakorlott kardforgatóként a harcokban is részt vett. Gyakran került összetűzésbe az angolokkal tengeren és szárazföldön egyaránt. Elsőszámú vadászterülete a Clew-öböl volt. Jól ismerte az öböl több mint 300 szigetét, melyek között egészen alacsonyra csökkenhet a vízszint apálykor, így leginkább kis méretű és merülésű, de gyors hajókat használt a támadásokhoz. A szűk csatornákkal teli, labirintusszerű szigetvilágban,  előnyben voltak a nehezen manőverezhető, nagyobb hajókkal szemben. Az angolok kétszer el is fogták és Londonba hurcolták a királynő színe elé, de a sokak által "áhított" büntetése elmaradt. Erzsébet királynőt ugyanis annyira lenyűgözte a kalózkirálynő bátorsága, korát meghazudtoló műveltsége és tudása (pl.4-5 nyelven is beszélt folyékonyan, köztük latinul is), hogy egyszerűen minden vád alól felmentette.  Halála után (1603-ban) azonban már ellenállás nélkül tudták az angolok teljesen uralmuk alá vonni a környéket.

Angolul tudóknak itt egy remek kis film Grace izgalmas életéről:

view-from-croagh-patrick-shb-xs.jpg

kép: Clew-öböl (forrás: Connemara Adventure Tours)

A vártoronytól karnyújtásnyira fekszik Kildownet öreg temetője. Tengerparti fekvésével, romtemplomával, és a legelő birkákkal igazán sajátos hangulatot áraszt. Két tömegszerencsétlenség áldozatai is itt nyugszanak. A XIX. század végétől munkalehetőség híjján a helyi fiatalok skót  krumpliföldekre jártak dolgozni (még ez sem hangzik igazán kiemelkedő lehetőségnek, igaz?).  Az egyik munkásokat szállító hajó azonban még induláskor, egészen a közelben elsüllyedt és sokan a vízben lelték halálukat. A másik tragédiában egy tűzvész pusztította el a krumpliszedők barakkját.

dsc_0105_2.JPG

kép: Lazacfarm az egyik öbölben

christopher_leigh_lights_the_kilns_at_john_ross_jr.jpg

kép: A lazac hideg füstölése (forrás: Wikipedia)

A parti úton tovább haladva egy védett öbölben lazacfarmot pillantunk meg. Ezek valójában kb 30 méter átmérőjű és 10 méter mélységű tengerben úszó ketrecek. Hasonlóak Írország egész nyugati partvidékén számos lazacfüstölő üzemet látnak el hallal. A füstölést érlelés előzi meg, mely lehet száraz érlelés (sóval, cukorral szórják be a halat) vagy sós, fűszeres, esetleg mézes páclében érlelés. A füstölésnek szintén két módja van: a hideg füstölést kb 35-40 C˚-os füsttel végzik, ami a hús állagában nem okoz változást, szemben a meleg füstöléssel, melynél konkrétan meg is fő már a hal.

 

dsc_0108.JPGdsc_0113.JPG

 

Északra fordulva egyre vadregényesebbé válik az Atlanti-óceánnak kitett part, mely helyenként függőleges falakkal magasodik az örökké háborgó víztömeg fölé. Az óceán számomra minden képzeletet felülmúl, ahogy a fekete, az azúr, a smaragdzöld víz különböző árnyalatai a haragos sötéttől egészen a tajtékzó világosabb tónusokig hatalmas méretű hullámaival ostromolja a parti sziklákat.

dsc_0219.JPG

 kép: "Nemzetiszínű benzinkút" Keel-ben, háttérben a Slievemore hegy

Körülbelül fél óra autózás után elérjük a Slievemore hegy lábát. Már messzebbről is látszanak egy ódon falu romjai a hegyoldalban. A közel 100 romházból álló települést nagy valószínűséggel a XIX. század közepén, a nagy éhínség idején hagyták el lakói. A házak mellett helyenként még most is látható , hogy az itt élők  milyen módon ültették a burgonyát: hihetetlen, de a hullámos felszínű terület egy régi krumplivetemény maradványa. A régészek szerint a XII. század óta éltek itt emberek, de néhány kilométerre a falutól a hegyoldalban találtak már 5000 éves sírt is a kőkorszakból.dsc_0228_2.JPG

kép: Az elhagyott falu

dsc_0225_2.JPG

kép: a hullámos felszínű terület egy régi krumplivetemény maradványa

Achillon rengeteg a felfedeznivaló, és ha valaki még túrazni vagy akár kerékpározni is szeret, igazi paradicsomra lelhet itt. Kijelölt túrautak ugyan nem feltétlenül vannak, de a csupasz domboldalakon könnyű tájékozódni. Ugyanakkor a vízisportok szerelmesei se maradnak program nélkül. Keel település hosszú, szeles partja pompás helyszín szörfözéshez. A motorosok különösen szeretik a sziget enyhén kanyargós, óceán felett ívelő, elhagyott kis útjait.

megalithic_tomb_slievemore.jpg

kép: Megalitikus sír a Slievemore oldalában

A bejegyzés trackback címe:

https://keltavandor.blog.hu/api/trackback/id/tr577972807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása