Kastély a spirálgalaxisok árnyékában
2015. október 01. írta: SimonffyT Zsuzsa

Kastély a spirálgalaxisok árnyékában

 birr_castle_by_henrietta_crompton.jpg

kép: Henrietta Crompton festménye a birri kastélyról (előtérben a "Nagy Teleszkóp") (forrás: wikipédia)

Szerettek ti is egy napsütötte, balzsamosan meleg őszi délutánon egy vadregényes, zegzugos kastélykertben andalogni vagy éppen önfeledten bújócskázni? Ha igen, akkor feltétlenül látogassatok el Írország kellős közepére, a talán sokak által kevésbé látogatott Offaly megyébe. Itt fekszik ugyanis egy kevésbé közismert látványosság, a Birr-kastély és a hozzá tartozó kb 70 hektáros nemesi birtok, mely Európa leghíresebb kastélyparkjai között szerepel. A XVII. században, késő Tudor stílusban épített kastély és a hozzá tartozó tájképi kert a grófi Parsons család tulajdona mind a mai napig. Az épületet az 1800-as években gótikus és György korabeli stíluselemekkel egészítették ki. A kastély maga ugyan évente csak 1-2 alkalommal látogatható, de szépen gondozott parkja a tóval, folyóval, kisebb vízesésekkel, érdekes, egyedi fákkal és játszóterével enélkül is éppen elég inspirációt nyújt minden korosztálynak.birrcastle-terraces.jpg

kép:A kastély ma (forrás: Brirr Castle hivatalos oldala - www.birrcastle.com)

dsc05129.JPG

 

dsc05141.JPG

 

A Birr-kastély kertjét egy tó köré álmodta Sir William Parsons még a XVIII. században és az évek múlásával mindegyik generáció hozzá tudott tenni valamit saját stílusából a kert egyediségéhez. A tavaszi virágzáskor belobbanó Magnolia-fák páratlan szépségűek és a kertben rengeteg van belőlük akármelyik zúgba is tévedünk. A kert legősibb fája a híres Carroll névre keresztelt tölgy: már állítólag több, mint 500 éves, szóval egy igazi, sokat látott aggastyán. Egy biztos, itt minden évszak tartogat a látogatónak valami meglepetést!

dsc05159.JPG

dsc05161.JPG

A víz mindenhol jelen van valamilyen formában a kertben és talán ez adja egyediségét sok hasonló kastélyparkhoz képest. Sok kertben jártunk mar Írország-szerte, de valamiért a birri különösen a szívünkhöz nőtt: rendezettsége ellenére tagadhatatlanul van valami természetes vadsága és bájos romantikája. Akármerre is kóvályogsz benne, akármelyik ösvényen is térsz le a kitaposott utakról, mindig közel vagy a vízhez: sétányok, vadregényes ösvények, vízesések, ódon, ívelt kőhidak. Állítólag még vidrákat és jégmadarakat is rejtenek a vízpart dzsungelei, de mivel elég félénk előlények, nagyon csendben kell lenni, hogy előbújjanak... Nekünk persze nem is jöttek:)

 

dsc05164.JPG

dsc_0390.JPG

dsc05195.JPG

Generációk során a család tagjai között több, a csillagászatért megrögzötten rajongó, lelkes kutatónak köszönhetünk számos újítást és tudományos felfedezést is, többek között a kertben megcsodálható óriás tükrös teleszkópot is, mely nemes egyszerűséggel a "Nagy Teleszkóp" nevet viseli. A korai 1840-es években William Parsons, Rosse III. grófja építtette saját tervei alapján, mely akkor 1,8 méteres tükörátmérőjével a legnagyobbnak számított világszerte és a mai napig a legnagyobb antik tudományos eszköz, ami még mindig működőképes állapotban van. Parsons ezzel a teleszkóppal figyelte meg egyes távoli galaxisok spirális szerkezetét, és ő maga fejlesztette ki azt a különleges eljárást is, amivel a hold felületének hőmérsékletét tudta megállapítani (idővel bebizonyosodott, hogy mérései elképesztően pontosak voltak). 1845-1917 között mindenki, aki meg akarta vizsgálni a galaxisok spiráltermészetét ide, Birrbe utazott. És jöttek is százával Európából és a világ számos országából, hogy Lord Ross-szal együtt a csillagokat böngésszék vagy csak gratuláljanak, hogy Írország közepén milyen csodát hozott létre. Az épület méretű teleszkópot a 90-es években teljesen rekonstruálták, a kastély kertjében ma is megtekinthető, sőt különleges alkalmakkor használják is.

dsc_0374.JPG

dsc05147.JPG

galaxy_birr.jpg

kép: Drawing of the Whirpool Galaxy by 3rd Earl of Rosse in 1845 based on observations using the Leviathan(=The Great Telescope) Forrás: wikipedia

A felújított és átalakított istállóépületek adnak helyet annak a tudományos kiállításnak, ahol többet is megtudhatunk a család különböző generációkhoz tartozó tagjainak kertészeti elképzeléseiről, a birri birtok évszázodokon át folyamatosan változó alakulásáról. Rengeteg érdekes csillagászati műszert, egykori antik fényképezőgépet, mérnöki eszközt és korabeli modellt csodálhatunk meg az 1800-as évekből és részletes képet kaphatunk a "nagy teleszkóp" építéséről és felállításáról is, melyek itt a kastély területén működtetett műhelyekben készültek helyi mesteremberek által. Néhány szobája szinte időgépként őrzi a Rosse-grófok XIX. századi tudományos műhelyének hangulatát, amikor a kastély maga volt az egyik legjelentősebb innovációs központ európai szinten.

birr-castle-garden.jpg

kép: Írország első kötélhídja (forrás: UCD Dublin)

A birtokon jó néhány órát csámboroghatunk, játszhatunk, fogócskázhatunk kedvünkre, főleg, ha gyerekekkel megyünk. És ha valami igazán pompás és különleges programra vágynátok, akkor az augusztusi ünnepi vásár idején látogassatok el ide, ilyenkor ugyanis a kastély ura és úrnője maguk is kikocsikáznak mesébe illő, múlt századi hintójukon a parkba és rengeteg egyéb, változatos program várja a látogatókat. Ha pedig valakinek még a kert és a múzeum után is maradt kedve és ideje magát a várost is felfedezni, nyugodtan tegyen egy sétát a várfalakon kívül is, hiszen Birr igazi, György korabeli városképpel büszkélkedhet.

dsc05142.JPG 

 dsc05189.JPG

Referenciák, források, további információk:

https://en.wikipedia.org/wiki/Leviathan_of_Parsonstown

www.birrcastle.com

http://www.irelands-hidden-gems.com/birr-castle.html

A bejegyzés trackback címe:

https://keltavandor.blog.hu/api/trackback/id/tr497877306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.10.03. 10:25:56

Nagyon érdekes, köszi a posztot.
Én még csak Dublin környékét jártam be: Howth, Bray, Enniskerry, stb.

Barnalány 2015.10.03. 21:33:56

"A XVII. században, román stílusban épített kastély": A mai kastély helyén álló normann-román stílusú kastélyt a XII. században építették, ám ez az évszázadok alatt rommá lett. A XVII. században (1620-tól kezdődően) épített új kastély viszont nem "román stílusban" épült, ui. akkoriban senki sem építkezett úgy. Az új kastélyt az Angliából hívott építőmesterek késő Tudor stílusban emelték (ez egy későgótikus és reneszánsz elemeket vegyítő, tipikusan angol stílus volt és kitartotta Brit-szigeteken egészen a XVII. század közepéig.)
süti beállítások módosítása