Ahol még a fű is zöldebb: Irány Svájc!
2018. április 27. írta: SimonffyT Zsuzsa

Ahol még a fű is zöldebb: Irány Svájc!

Bloggerekkel a világ körül - Interjúsorozat 2.

Szilvi Bern mellett él férjével és gyerekeivel immáron 6 éve. A vagány csapatot pár hónapja kiegészíti Pollux, az 5 hónapos berni pásztor kutyus. Amikor csak tehetik a természetet járják nyáron túrázva, télen sítalpakon. Igazán hálásak lehetünk neki, hogy mindehhez még blogolni és fényképezni is szeret, mert így mi is kaphatunk egy kis ízelitőt azokról a meseszép helyekről, síterepekről és látnivalókról, ahol megfordulnak az országban és a környező régiókban. Swiss Active nevű, hasznos tippekkel és jobbnál jobb helyi ötletekkel zsúfolt blogját itt tudjátok ti is követni. A blogról és terveikről beszélgettem vele egy interjú keretében:

1. Immáron majdnem két teljes éve írod a blogot svájci látnivalókról, programokról jobbnál jobb utazási tippekkel. Honnan jött az ötlet, hogy elindítjátok?

A férjem munkája miatt 2012-ben költöztünk Svájcba két gyerekünkkel, akik akkor 4 és 8 évesek voltak. Mivel már korábban is dolgoztunk itt pár évet, nem volt az ország teljesen ismeretlen számunkra. Hétvégeken persze elmaradtak az otthon megszokott családi-nagymamás ebédek, és így eljött az idő, hogy a gyerekeket bevezessük a túrázás rejtelmeibe, hogy saját lábukon fedezzék fel ezt a káprázatosan szép országot. Rögtön az első kirándulások szervezésénél rájöttem, hogy bizony ahhoz, hogy az ember megfelelő információhoz jusson elég sokat kell a neten szörföznie, ráadásul ezt hol németül, hol olaszul, hol franciául, hiszen az országban területenként más nyelvet beszélnek és nem minden honlap készül többnyelvűnek. További nehézséget okozott, hogy bár sok a túraútvonalakat leíró oldal, ezeken gyakran nehéz volt megtalálni a gyerekekre vonatkozó információkat. A barátaim ismerőseim tudták, hogy mi nagyon sokat vagyunk úton, így többnyire a hétvégék előtt, már jöttek a kérdések, hogy nem tudok–e valami jó helyet ajánlani, mert jönnek a rokonok, barátok vagy csak úgy kimozdulnának. A korábbi, külföldi életünkről szóló beszámolókat így aztán felváltotta ez a blog, hiszen rengeteg tapasztalatot szereztünk 4 év alatt a sok-sok bejárt helyen, és 2016. augusztusában felkerült az első bejegyzés is a Swiss Active oldalra.

bernat_csalad1.jpg

2. Miért tartjátok fontosnak, hogy bemutassátok ezt a meseszép, alpesi országot?

Nagyon sokan szeretnének kimozdulni, de egyszerűen nem tudják hogyan fogjanak hozzá és bizonytalanok abban, hogy elinduljanak-e egy ismeretlen helyre. Sok embernek kell a személyes megerősítés, a fényképek, hogy lássák, mennyi szépséget láthatnak, ha összepakolják a hátizsákot és felhúzzák a túracipőt. Szeretnénk motiválni a családokat, hogy a hétvégéket a szabadban töltsék, és nagyon büszke vagyok rá, hogy sok család a blog olvasása után kezdett túrázni és azóta rendszeres kirándulókká váltak. Fontosnak tartom azt is, hogy az aktuális programokat is megosszam a blogon, így tudok segíteni azoknak, akik csak spontán elindulnának valahova a hétvégén.

3. Hát ezt a kezdeményezést csak támogatni tudom magam is. Te mennyit foglalkozol a blogoddal napi szinten, van konkrét munkamegosztás a családtagok között vagy ez inkább csak a te 'gyereked'?

Igen, a blogot egyedül írom (a család többi tagja pedig szívesen szerepel a fényképeken). Szerencsére az írás mellett fényképezni is imádok. Mivel részmunkaidőben dolgozom, ezért sajnos nem tudok minden nap a bloggal foglalkozni, de igyekszem minden hétvége előtt 2-3 új bejegyzést produkálni. Megvannak már a programmokhoz a forrásaim, a túraleírások viszont hosszabb időbe telnek, mire összeszedem az összes infót a saját anyagaimból, valamint kiegészítem azokat a neten is elérhető dolgokkal.

szilvi.jpg

4. Nagyon szerettek síelni, és bevallom, én titokban nagyon 'irigykedem', hiszen ideálisabb helyen nem is élhetnétek hozzá: akármerre indultok, jobbnál jobb síterepek közül válogathattok a téli hétvégékre. Nyárra meg igazi túraparadicsommá változik a terep. Vannak bevált, kedvenc terepitek, és elárulod, mi a ti legkedvesebb helyetek Svájcban?

Mivel a Gantrisch régióhoz nagyon közel lakunk - a tengerszint feletti 700 méteren - ezért ilyen szempontból nagyon szerencsések vagyunk, hiszen 6-7 nagyobb sípályarendszer is van 30-40 perc távolságra. A családi kedvenc persze egyértelműen a tőlünk messzebb eső Glacier3000, nem is kifejezetten a pályák miatt, hanem a csodálatos érzés miatt, hogy 3000 méteren síelhetsz, mindezt olyan panorámában, amit photoshoppal sem lehetne ennél tökéletesebben megalkotni.

sielos.jpg

Túrák tekintetében ugyanakkor mindenevők vagyunk. Mindent kipróbálunk amiről azt gondoljuk, hogy a gyerekeink biztonságosan meg tudják csinálni. Ők persze azokat a túrákat kedvelik, ahol valamiféle gyerekeknek izgalmas kaland várja őket, legyen az kincskeresés, mászópark, nyári bobpálya, rollerezés vagy bármi, ami felkelti az érdeklődésüket. Fontosnak is tartom, hogy a gyerekek ilyen túrákkal szerezzék az első kirándulós élményeiket, hiszen mindeközben észre sem veszik, hogy már megtettek 8-10 km-t vagy, hogy felmásztak 400-500 méternyi szintkülönbséget.

5. Melyik volt a legkülönlegesebb hely, amiről írtatok?

Én magam nem tudnék kiemelni egy kedvencet sem, de tudom hogy az olvasóink imádják valamiért a függőhidas helyeket, így a Triftbrücke-s írásom sokszor visszaköszön mindenféle megosztásokban és mindig nagy sikere van.

triftbrucke.jpg

6. Nemrégiben új taggal bővült a Swiss Active csapat - autentikusan egy zabálnivaló berni pásztorral:-) Tervezitek, hogy lesznek olyan posztok is a blogon, melyek kifejezetten a kutyásoknak szólnak majd?

Pollux most 5 hónapos, 3 hónapja van nálunk. Ő már a harmadik berni pásztorunk. Mivel ezentúl ő is velünk túrázik majd, biztosan írni fogok kutyás szemmel fontos információkról is. Bár ilyen szempontból Svájc igazi kutyaparadicsom, hiszen a kutyák szinte bárhova mehetnek, nagyon kevés hely van ahonnan ki lennének tiltva.

8kerdeshez_pollux.jpg

7. Ez talán kicsit off-kérdés, de annak ellenére, hogy ez a blogban nem kap szerepet, tudom, hogy sokfelé megfordultok a gyerekekkel Svájcon és Magyarországon kívül is a nagyvilágban. Szerintem az utazás, a felfedezés, a világ sokszínűségének és a benne élők igazi megismeréséhez - mind lokálisan, mind  tágabb értelemben - kell egy nagy adag kíváncsiság is. Az ezekből az élményekből gyűjtött tapasztalatok meglátásom szerint messze felülírják az 'iskolai tanulást', így fel kell tennem a kérdést: Te mit gondolsz, miben járul hozzá a gyerekek fejlődéséhez a világlátás és az utazás? És vajon ők maguk mit szeretnek benne legjobban?

Igen, szerencsés vagyok, mert az utazás nemcsak az én szerelmem, hanem a férjemé is. Ezért gyakorlatilag sosincs vita azon, hogy utazzunk vagy sem. Nagyon régóta saját magunk szervezzük az útjainkat, keressük a megfizethető megoldásokat, és sok utazási blogot olvasunk, így minden utunkat nagyon reális összegből sikerül kihoznunk, ami egy négytagú családnál sosem utolsó szempont. Inkább a látnivalókon, a tapasztaláson és az élményeken van a hangsúly, mint a luxuson. Lassan a gyerekeink megnőnek (10 és 14 évesek) és szeretnénk kihasználni még minden évet, amit velünk együtt akarnak tölteni és közösen feledezni a világ csodáit. Sok helyen jártak már, ahol az élet teljesen más, mint Európában: látták milyen az igazi szegénység, látták milyen az, amikor a gyerekek már 8-10 évesen dolgoznak, megismertek rengeteg kultúrát, idegen szokásokat, és tapasztaltak számukra furcsa dolgokat, és persze kapcsolatba kerültek mindenféle emberrel sokféle bőrszínnel és sokféle vallással. Hiszem és remélem, hogy minden ilyen élményük hozzájárul majd ahhoz, hogy nyitott és toleráns világpolgárok legyenek és felnőttként nyitott szemmel, nyitott szívvel éljék az életüket akárhova is sodorja őket az élet. Mindketten nagyon jó úszók is, így imádják pl.a sznorkelezést is, és az egész család bolondul az állatokért, így az a nap fénypontja, ha bárhol helyi állatokkal találkozhatnak. Ugyanakkor a nagylányom például már a végtelen nyugalmat is borzasztóan élvezi egy eldugott tengerparton, ahol elővehet egy könyvet és nyugiban olvashat.

7kerdes_malta.jpg

8. Ha 3 szóban kéne megfogalmazni, mit adott nektek a blog, miért éri meg csinálni és mit szerettek benne legjobban, mik lennének azok, ami ezt legjobban kifejezi számodra?

Nehezet kérsz, de talán számomra ebben a blogban a legfontosabb, hogy kialakítottam egy közösséget, akiknek népszerűsíthetem a hobbimat és ezáltal motiválhatom őket egy olyan tevékenységre, amivel rengeteg élményhez jutnak. Szerencsére az elmúlt hónapokban nagyon sokan találtak rám Magyarországról is, és nagyon szeretném, ha a hazai olvasók száma az idén tovább emelkedne. Igyekszem elérni, hogy az egyes írásaim megjelenhessenek nagy utazós oldalak vendégírásaiként is. Hiszem, hogy a blog hatására sokan indulnának neki egy svájci utazásnak és fedeznék fel ezt a határtalanul csodálatos országot.

bernatok02.jpg

9. Remélem, ehhez a vágyadhoz akkor most mi is hozzájárulunk egy kicsit! Végezetül te, mint  bennfentes mit ajánlasz azoknak, akik szeretnének Svájcba látogatni: mi az a 3 dolog, amit semmiképpen se hagyjanak ki?

Mostanában sokan írnak rám és kérnek tanácsot svájci útjuk szervezéséhez. Valahogy a Magyarországról idelátogatók elsősorban a városnézésekre koncentrálnak az útjuk tervezése során. Kétségkívül Svájcban nagyon sok szép város van, ezzel együtt mindenképpen javasolom, ha valóban szeretnék átérezni milyen is az igazi Svájc, akkor:

  • menjenek fel mindenképpen egy 2500-3000 méter körüli hegyre és gyönyörködjenek mindabban amit látnak, mert az alföldi tájakhoz szokott szem nem fog tudni betelni a látvánnyal (persze sok helyen lehet felvonózni is);
  • próbáljanak ki valamilyen tipikus hegyi szórakozást, legyen az hegyről lefelé rollerezés, nyári bobozás, mountain cart-ozás, tandem siklóernyőzés vagy télen szánkózás, snowtube-ingozás;
  • szánjanak időt arra, hogy megismerjék a svájci konyhát és próbálják ki a fondüt, a raclette-t vagy a röstit. A városi, drágább éttermek helyett a legjobb hely ehhez valamelyik kis vidéki gasthof/panzió, vagy egy igazi, hegyi hütte, ahol a terasz mellett - elengedhetetlenül - ott legelésznek majd a 'svájci tehenek':-)

10eskerdeshez02.jpg

10eskerdes01.jpg

Na ti is kedvet kaptatok? Szilvinek nagyon köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok a bloghoz, és a további közös családi felfedezésekhez!

Ha megtetszett, a blogot a Swiss Active FB-oldalán tudjátok követni. Jelenleg magyar nyelvű, de a hosszabb távú tervekben benne van, hogy a bejegyzéseket - visszamenőleg is - a magyar mellett német nyelven is megjelentetik. Szerintem indulhatunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://keltavandor.blog.hu/api/trackback/id/tr6913871728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

n3spr3ss0 2018.04.28. 12:56:30

Egy heti ottlét már ki is jön egy millióból, közben semmi luxus.

gaszton42 2018.04.29. 11:36:46

@n3spr3ss0: Köszönöm az értékes hozzászólást, kérlek pontosítsd a azt az 1 milliós költségű túrázós nyaralás költségvetést. sokat egítene a konkrét tapasztalatod.
süti beállítások módosítása