A Wicklow-hegység egyik legérdekesebb túraútja a rengeteg izgalmas közül:) A Glenmacnass-folyó völgyében, az azonos nevű vízeséstől alig feljebb indul és a szabályos szív alakú Lough Oulert (Ouler-tó) megkerülve 817 m-re mászunk fel a Tonelagee csúcsára, ami a harmadik legmagasabb hegy a Wicklowban. Tiszta, felhőtlen napokon keleti irányban egészen a walesi Snowdonia hegységig el lehet innen látni.
Maga a túra kiegyenlített arányban tartalmaz emelkedőket, ereszkedést, lankás részeket (szint összesen: 500m), de a patakvölgybeli indulás, az átkelések és a tőzeges-mocsaras felszín miatt mindenképpen rendes, a bokát erősen tartó, vízálló túracipő ajánlott (lehetőleg lábszárvédővel kiegészítve), hogy ne nedves lábbal kelljen végigbotladoznunk az egészet, ami ugye jelentősen megkeserítheti az élményt. Száraz időben is rengeteg a sáros rész, és az aljnövényzetben megbújó, váratlan gödrök külön nehezítik a haladást (főleg ha elveszíti vki az ösvényt, ahogy velünk is nem egyszer megtörtént).
A néha jobban, néha egyáltalán nem jelölt ösvényt elég nehéz megtalálni ugyan és bizonyos szakaszokon nagyon is könnyű szem elől téveszteni, főleg mert rengeteg szarvascsapás is szegélyezi utunkat. Mi számos alkalommal elvesztettük a lábunk alól, de mivel jól belátható a terep, azért jó ha tudjuk, melyik a Tonelagee-hegy, és figyeljük a többi - remélhetőleg nálunk jóval felkészültebb és nagyobb helyismerettel rendelkező - kiránduló (feltéve ugye, ha vannak!) mozgását, mert akkor nem nehéz visszatalálni a megfelelő kerékvágásba:) A csupasz, dimbes-dombos tőzeglápos felszínen viszonylag könnyű meglelni a helyes irányt, ha nagyjából ismerjük, merre akarjuk teljesíteni a kört (óra mutató járásával azonosan vagy ellentétesen). Mi ellentétesen csináltuk, és eszerint is írok róla.
A túra északi irányban, a patak mellett indul, nekünk gyönyörű napsütéses, novemberi napunk volt. (OK, ez kellett ahhoz, hogy belássuk a terepet! Ködös, felhős időben ne induljatok útnak, ha nincs helyismeretetek vagy helyi vezetőtök!) Ahogy elhagytuk a medret, azonnal óriási szél kapott el, így dicsértük magunkat, hogy utolsó pillanatban sapkát és kesztyűket is bedobáltunk a hátizsákba, végig nagy szükség volt rá! A folyóvölgyből merőlegesen kanyarodik fel az út pár száz méter után balra és lankásan emelkedik a terep a tóig. (ide eljutni kb 50-60 perc) Itt a tónál a köveken ideális a helyszín egy teázásra vagy piknikre...főleg, hogy erőt is meríthetünk a következő etapra, mert innen kezd meredekebben emelkedni az út a Tonelagee csúcsáig. Szerintem egyáltalán nem vészes emelkedőről van szó ugyan, de lehet, hogy mi a Dolomitok törmeléklejtőin edződve már megszoktuk az erős, nagyon is hosszan tartó szintemelkedéseket...:) Ez ahhoz képest csak egy rövidebb meredek szakasz, de mindenképpen bokát próbáló.
Tiszta időben a látvány az egész út alatt lenyűgöző a Wicklow-hegység laposan elnyúló, barnás vonulataira, a Tonelagee csúcsáról pedig előtérben a szabályos szív alakú Lough Ouler-rel egészen különleges. Nagyon romantikus terep lehet, ha valaki térdre ereszkedne a szerelme előtt a szív alakú tónál (a tőzeglápban botladozva garantáltan így is - úgy is meg fogja tenni az út során! haha::)).
Ideális körülmények között 2,5 óra alatt is már teljesíthető, a kényelmes tempó inkább 3 óra. Nekünk 4 óra volt piknikkel, gyerekekkel, erős széllel és nagyon élveztük. Rengeteg birka, néhány őz, hatalmas szabad terek mindenfelé... A Glenmacnass felé vezető ösvényt vissza a hegyről ugyan szintén érzésre találtuk csak meg, és irányban egyszerűen belőttük a parkoló melletti erdősáv zöld csíkját a magasból. A tőzeges részen ezen a déli oldalon nehezebb volt a haladás, tele a zsámbékok és fűben megbújó rejtett lyukakkal a lábunk alatt...Nedves és mocsaras terep kétségtelenül, ha nem figyelünk, hova lépünk, sőt sokszor akkor is!
Egyértelműen kifáradtunk a végére, jólesően kiszívott a levegő, az elemek, és a folyamatosan fújó erős szél is kétségtelenül megtette a hatását...! És mi is lehetne annál szívet melengetőbb, mint utána beülni az első utunkba eső pubba és átmelegedni kivül-belül a zenével és csak bambulni ki a fejünkből a kandalló mellett:)..na jó, kivételesen egy pohár "hot whiskey" társaságában:)
Megközelítés: Dublinból az R115-os úton (Military Road) követve a Sally Gap jelzést. A hágótól tovább az R115-ön egészen egy nagy parkolóig (jobb kéz fele). A vízesés innen nem látszik, ahhoz tovább kell menni az úton pár száz métert még. Vagy másik verzió: lehet jönni Dublinból Glendalough fele is, csak még előtte az R115-ösre felkanyarodni, akkor a vízesést (legelső fotó) látjuk meg szemben először és utána nem sokkal bal kéz felé találjuk majd egy kanyar után a parkolót.
