Ha ránéztek az Ír-sziget térképére, akkor jól látszik, hogy a délnyugati csücskében olyan, mintha 'öt ujja’ lenne. Ezek mindegyike valójában egy-egy Atlanti-óceánba nyúló félsziget kacskaringós, keskeny utakkal, tehén- és birkalegelőkkel, viharos szelek szaggatta partokkal. Ezek közül a legkeskenyebb, és egyben legkevésbé látogatottabb délről a második kis nyúlvány, maga Sheep’s Head félszigete. 

A Wild Atlantic Way eme kieső szegletében persze tényleg sosem pezseg őrült tempóban az élet, és ez az első alkalom nekünk is, hogy erre tévedtünk. Ugyanakkor ez a 40km hosszú félsziget igazi paradicsom a túrázni vagy bringázni szeretőknek. A félszigeten 250 km-nyi túraút húzódik és kerékpározásra is van legalább 100 km-nyi. (Aki ez utóbbira vágyik, Ballydehobból vagy Bantryból érdemes elindulnia a körre.) Mivel az egész félsziget mindössze 4-5 km széles, ezért a legtöbb útról végig csodás a kilátás az Atlanti-óceánra. Persze ha valaki szeretné, Bantry városából indulva egy 88km-es kört is végiggyalogolhat. (Ehhez  ezen a linken találtok helyi szállás- és útvonaltippeket is.) 

A félsziget fokán a világítótoronyhoz vezető túra a leglátványosabb és a legjobb választás azoknak, akik csak kevesebb időt szánnak gyaloglásra és inkább a tengeri ételek kóstolgatásával töltenék itt az idejüket. Ehhez a túrához autóval addig kell menni a fok irányába, ameddig csak az út engedi, itt Bernie kis teázója a tájékozódási pont és itt van a parkolónk is, ami a túra kiindulópontja. Mi a kék nyilas útvonalat követtük, ez jelöli a Lighthouse Loopot, vagyis ez visz a világítótornyhoz a fokra. (A piros a félszigetet körbefutó túrautat jelöli, és egy szakaszon a kettő egybe is esik.)

A sziklákkal és birkákkal teleszórt terepen a Lough Aheenhez vezet először az út, majd egy kis fahídon áthaladva és a sziklák közötti ösvényt követve érjük el a fokot. A kövekből kirakott helikopterleszálló után kibukkan egy egész kicsi világítótorony. Vicces, hogy alattunk! Hosszú rozsdamarta lépcsősoron ereszkedünk le hozzá, hogy onnan is körbe tudjunk kémlelni. Nem ritka itt, hogy bálnákat is lehet látni a partról, így ez az a túra, amire mindenképpen érdemes egy távcsövet is bedobni a hátizsákba. (Nekünk most nem jöttek.)

Többször is kisétáltunk ide a világvégi kis világítótoronyhoz abban a pár napban, amit itt töltöttünk. Maga a fény sem jelez állandóan a toronyban, csak viharos időben és sötétben. A világítótorony egyébként viszonylag újnak számít, még akkor is, ha már 1968-tól működik itt. Az ide elvezető út hiánya és a fok elhagyatottsága miatt a felszerelést, az építőanyagokat mind-mind helikopterrel szállították idáig a 9 km-re fekvő Kilcrohanból. Állítólag legalább 250 kör kellett hozzá, mire befejezték az építkezést és a prizma, a lencse, a kezelő pult és minden egyéb elengedhetetlen tartozék eljuthatott ide! Sőt, 19 villanyoszlop is kellett, és ezek is mind-mind helikopterrel érkeztek...! Szerintem ennek tudatában már nem is csoda, hogy ilyen kicsi lett maga a torony (7m) :-)

Amin idáig eljutottunk a déli oldalon, az a kényelmesebb, lankásabb, és kitaposottabb verzió az északi oldalhoz képest. Aki nem túracipőben jött, inkább erre is menjen vissza.  Az északi oldalon visszatérni vadabb terep, keskenyebbek, bokát próbálóbbak az ösvények, elmaradnak a deszkapallók is.  

Az északi oldalon a Bantry-öböl látványa kíséri végig az utunkat háttérben a Beara-félsziget vonulataival, amint beleereszkedünk a zöld ezernyi árnyalatában pompázó völgybe...és itt még szélcsend is lett hirtelen! Szó szerint az óceánba vezet minket az út, egy kiszögellésnél kerülnünk is kell, mert az ösvény bele is szakadt  már az óceánba...egyszerűen kizuhantak alóla a sziklák. Kevésbé kitaposott itt az út, több a kaptató, és az atlanti vidékre jellemzően őrült tempóban jönnek-mennek a felhők a fejünk felett.

Ennél a jelzésnél kell lefordulni a parkoló irányába jobbra (nyugati irányból érkeztünk). Édemes figyelni, hogy nehogy elmulassza az ember, de szerencsére nehezen hagyható figyelmen kívül.

Innen már közel a parkoló, csak egy kisebb vonulaton kell átvágni, hogy visszataláljunk az autóhoz. Az út végig elég jól jelölve van, talán ez az a szakasz, ahol jobban kell figyelni, merre kanyarog az ösvény, itt benőhetik a növények. 

Ahogy visszaérünk a Dunmanus-öböl felőli oldalra, újra arcunkba csap a szél. A távolban kivehetőek a szomszédos Mizen Head-félsziget sziklái, ahol már vár is ránk a következő napi túránk helyszíne...