Az ördög harapása
2016. március 11. írta: Kelta Vándor

Az ördög harapása

Írország egy ikonikus vára, a Tipperary síkságból kiemelkedő Rock of Cashel sziklás platóján fekszik. A körülötte fekvő földek az ország legtermékenyebb részének számítanak és "Arany-völgy" néven is ismertek. A helyi mitológia szerint a szikla akkor került ide, amikor Szent Patrick kikergette az ördögöt a közelben fekvő "Devil’s Bit" nevű hegy egyik barlangjából. Az ördög haragjában kiharapott egy darabot a hegyből, ami aztán a síkságon landolt. Más források szerint a szikla persze már korábban is ott volt és a IV. századtól erődítmény is állt rajta.

dob.jpg

(forrás:ireland.com)

Cashel évszázadokon keresztül Munster királyainak székhelye volt. A leghíresebb király Brian Boru volt, akit itt koronáztak meg 990-ben. Ő volt az első uralkodó aki egyesíteni tudta az országot. A X. század előtt a szigetnek ugyanis számos királya volt, akik többnyire a saját törvényeik szerint uralkodtak és gyakran keveredtek haborúba is egymással. Mai értelemben vett városok vagy falvak nem igazán léteztek, az élet többnyire a közel 50.000 gyűrű alakú erőd környékén zajlott (az erődökről több info itt: http://keltavandor.blog.hu/2015/12/22/a_tundererodok )

authenticireland_com.jpg

 Romantikus látkép az elmaradhatatlan birkákkal:) (forrás: authenticireland.com)

1101-ben a király a katolikus egyháznak adományozta Rock of Cashelt. A ma is látható részek a XII-XIII. századból származnak és az egyik legjelentősebb kelta és középkori építészeti emléknek számítanak Európában. A komplexum legidősebb része az 1100 környékén épült 28 m magas kerektorony. A sziget számos pontján fellelhető hasonló tornyok részben megfigyelő állások voltak, de tájékozódási pontként is szolgáltak a zarándokok számára, veszély esetén pedig menedéket is jelentettek a vikingek támadásakor. A bejárati ajtó közel 4 méter magasan volt, így ha közeledett az ellenség, elég volt felhúzni az ajtónak támasztott létrát.

cashel_ie.jpg

Rock of Cashel egy régi metszeten (forrás:cashel.ie)

A torony eredetileg kötőanyag nélkül készült, azonban egyes részeit biztonsági okokból malterrel erősítették meg. Pár évtizeddel később egy román stilusú kápolna épült a hegyen, mely az akkori király neve után a Cormac’s Chapel elnevezést kapta. Az építők közül néhányan Regensburgból érkeztek. A német hatás egyértelműen tetten érhető, mivel olyan részletek vannak a kápolnán, melyek sehol máshol nem fordulnak elő a szigeten.

theredlist-com.jpg

Szarkofág a Cormac's Chapelben (forrás: theredlist.com)

Az 1200-as évek második felében készült el a kereszt-alaprajzú, oldalhajók nélküli katedrális, melyhez egy központi torony és egy lakóhelynek szánt várrész is épült. A XV. században is hozzáépítettek egy újabb részt,  az egész épületegyüttest amúgy kőfal veszi körül. A temetőben különleges motívumokkal díszített, óriási kelta kereszteket is megcsodálhatunk.

sarkofag_flickr.jpg

Egy másik kőszarkofág (forrás: flickr)

Az 1649-ben kezdődő brutális cromwelli hadjárat során Rock of Cashel várát is körbevették az angol csapatok. Az ír katonák, helyi civilekkel együtt a katedrálisban kerestek menedéket, bízva abban a középkori szokásban, hogy az egyházi építmények védettséget jelentenek. Cromwell csapatait azonban ez egyáltalán nem hatotta meg. Tőzeghalmokkal körberakták és felgyújtották az épületet, lemészárolva ezzel az ide menekülteket. A hadjárat után az egyház már nem használta tovább a katedrálist és az ólomból készült tetejét is lebontották. Egyrészt azért, hogy az ólomból lőszert készítsenek, másrészt azért, mert az alkimisták úgy hitték, hogy megfelelő katalízissel az ólomból aranyat keszíthetnek. (Nagyrészt ez a magyarázata annak, hogy miért nincs teteje sok régi, ír templomnak.) A romos, szélfutta falak között sétalgatva talán ti is átérzitek majd a hely különleges múltjának szellemét.

cross.jpg

Kelta kereszt a vár melleti temetőben (forrás:flickr)

446-skyfest-rock-of-cashel-4_highreslightning_com.jpg

Irelands Skyfest 2008 (forrás: www.behance.net) 

Referenciák:

http://www.irish-society.org/home/hedgemaster-archives-2/places-artifacts/the-rock-of-cashel

https://en.wikipedia.org/wiki/Rock_of_Cashel

http://www.megalithicireland.com/High%20Cross%20Rock%20of%20Cashel.html

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keltavandor.blog.hu/api/trackback/id/tr208465372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása