2016. május 06. írta: Kelta Vándor

Erszényesek szigete

Dublintól északra, Skerries partjaihoz közel, a tengerparttól mindössze 4 km-re fekszik a keleti part legnagyobb szigete, a magánkézben lévő Lambay Island. A 250 hektáros szigetnek van néhány valószínűtlenül furcsa lakója, na persze nem a tehenekre, birkákra vagy a szarvasokra gondolok:) Egészen szürreális látvány, amikor a nyirkos ködből előderengő, meredek sziklákkal tűzdelt partvonalon az ember az Ausztráliában őshonos wallabyk ugrándozó kontúrját pillantja meg...

Ennyit igazán nem hajózhattunk Skerriesből! Csak észrevettem volna....:) Vagy legalább azt, amikor az Egyenlítőn áthajózva a tengerek istenét, Neptunt köszöntjük egymással bohóckodva...Persze mint kiderül, nem is kellett messzire menni és túlságosan mély álomba sem merültem a ringatozó hullámokon, hogy közben több ezer mérföldnyire hajózhassunk észrevétlenül: Írország egyetlen vadonélő wallaby-koloniája él itt a birkákkal és egyéb állatokkal teljes békességben. Ugyebár szó szerint is elszigetelten az emberektől, hiszen nagyon kevés látogató fordul meg erre. Gondolom, ez különösen tetszhet a wallabyknak, hiszen Ausztráliában sem a bátorságukról híresek...

Szintén a sziget ad otthont a keleti part egyetlen szürkefóka kolóniájának is, és fontos költőhelye számos tengeri madárfaj (lummák, kormoránok, hering sirályok, lundák, alkák) több, mint 50 ezer példányának. Európában ez számít az egyik legnagyobb és legváltozatosabb tengeri madárkolóniának. Ezen kívül még állitólag lakik ott négy ember is, akik egy XVI sz-i erőd kőalapjára épített, erdős részen megbújó kis kastélyban húzzák meg magukat, de ez a része persze lehet, hogy csak legenda, őket még senki se látta:)

kép: Alkacsalád (razorbills) - az alkák egyik kedvenc költőhelye a Lambay-sziget

Persze ha esetleg mégis magatok szeretnétek kideríteni a titkot, hogy kik is lehetnek ők, érdemes megpróbálni 1-2 hétre munkát szerezni a farmon. Néha felvesznek egy-két fiatalt, akik szállásért, ellátásért cserébe dolgoznak nekik. (a WWOOF-ról többet itt).

Lambay-island kikötője és gazdasági épületek (Forrás: wikimedia)

A szigetről számos kőkorszaki lelet is előkerült. Az itt bányászott kőből kőbaltákat készítettek egykoron itt helyben, vaskori sírokból pedig arany ékszerek is előkerültek. A szigeten egy korakeresztény monostor is állt, amit számos viking támadás ért a VIII. sz-ban. A rákövetkező évszázadokban kalózok vertek tanyát rajta, a sziget megbízható és biztos hadiszállást jelentett a környező vizek forgalmának ellenőrzésére. Végül I. Erzsébet királynő egy erős kezű embere rakott rendet valamikor a XVI. sz-ban: elkergette a kalózokat és a csempészeket, majd erődöt és egy kis falut is építtetett a halászok számára. Aztán ahogy a történelem viharai újabb igényeket támasztottak, az 1600-as évek végén dúló williamite háborúk idején több, mint ezer ír hadifoglyot tartottak itt fogva. 1904-ben aztán egy tehetős bankár vásárolta meg a szigetet, ahol le is telepedett feleségével és kislányával. Az ő leszármazottaik tulajdonában van még mindig ez a kis - helyiek között egészen - paradicsominak tartott birodalom.

A sziget ad otthont a keleti part egyetlen szürkefóka kolóniájának is (forrás: wwoof ireland)

Az évtizedek során a Baring-család számos állatfajt próbált betelepíteni a szigetre, de a többségük még az akklimatizáció során elpusztult (gondolom a meleget kedvelő teknősök és gyíkfajok zokon vették az örökké párás, és nem igazán napsütéses melegségéről ismert ír éghajlatot). Egyedül az Ausztráliából hozott wallabyk adaptálódtak jól a gyakran hűvös, ködös klímához, ők is azzal a kompromisszummal, hogy határozottan vastagabb bundát növesztettek maguknak. Aki motorcsónakkal a sziget partjai mentén hajózik, láthatja, ahogy vígan ugrándoznak a parti sziklák oromzatain, táplálékuknak számító dús fűből pedig minden évszakban van bőven elég. Az 1980-as években még a dublini állatkerttől is átvettek néhány példányt, mivel ott már túlnőtte magát a populáció (és talán, mert akkor már Ausztrália sem akarta őket visszafogadni?) :)