A Skerries-szigetek egy 3 kis szigetből álló szigetcsoport Skerries partjaitól 1-2 km-re keletre. A Shenick-szigetre apálykor akár át is lehet gyalogolni, mert egy földnyelv köti össze a szarazfölddel, mely apálykor a felszínre kerülhet (ez függ az apály mértékétől, így előre tájékozódjunk, ha erre szánnánk magunkat). A két másik sziget a St. Patricks- és a Colt-sziget. A szigetek háborítatlanságuknak is köszönhetően kedvenc fészkelőhelyei számos tengeri madárfajnak. (pl. pólingfélék, kormorán, lunda, heringsirály, halászsirály, kagylókapó).
Ahogy közeledik a nyári napforduló, az Ír-tenger is egyre mélyebb szinteket ér el apály idején. Ez remek lehetőséget teremtett nekünk is a Shenick-szigetre való átjutáshoz. A Skerries városával szemben található sziget egyébként madárrezervátum, és fókák is szívesen időznek partjain. Télen felduzzad a madárállomány, mivel néhány madárfaj csak ilyenkor repül ide, az általában fagymentes ír télbe a kontinentális Európa hidegebb időjárása elől menekülve. Shenick egyébként az ír "sionnach" szóból ered, ami rókát jelent. A partján apálykor felhalmozódó hínárt, tengeri moszatokat régen gyűjtötték a környék földművesei és talajjavításra használták.
Az interneten előzőleg megnéztem az apály időpontját és vasárnap délután már ott is vagyunk a parton. Elindulunk, de rögtön egy heves jégeső zúdul a nyakunkba, és kerget vissza az autóba. Ez csak azért lehet hátrány, mert így időt vesztünk: az apály hamarosan eléri a minimumát és utána már emelkedni kezd a víz, ami nehezítheti visszatérésünket. (Itt 3-3.5 méter között van a vízszint ingadozása, nem úgy mint pl az Adrián :)
Ahogy eláll a jégeső, újra nekigyűrkőzünk. Végigsétálunk egy hosszú, homokos, vízbordázta részen, majd elérünk egy mélyebb tengerátfolyást. A víz hideg, de szerencsére még itt is csak a térdünkig ér, és néhány perc alatt át is érünk a túlpartra. Ösvényeket nem találunk, hiszen ez a földnyúlvány is bőven víz alatt van dagálykor, viszont ahogy az állandóan száraz területre kiérünk csalánnal tarkított bozótosból van bőven.
A sziget másik érdekessége a tengeri madarak mellett egy Martello-torony, melyet védelmi célokra építettek az angolok még az 1800-as évek elején. Anglia attól tartott, hogy Napóleon esetleg az Ír-szigetet "hátsó ajtóként" felhasználva hátba támadhatja őket (a veszély valós volt, Napóleonnak tényleg voltak ilyen tervei). Így aztán a patvidék stratégiai pontjain felépítettek 50 tornyot először Írországban, majd 103-at Angliában. Ironikusan az építkezés eredeti francia tervek alapján történt. Franciaország ugyanis ekkor már egy ideje használt hasonló partvédő tornyokat, és a briteknek volt már tapasztalata védelmi képességeiről, amikor megpróbáltak elfoglalni egyet. (ugyebár az ellenségtől nem csak félni lehet, hanem igazán érdemes tanulni is tőle:) A torony egyik erőssége a méretes falvastagság volt (2-3m), tetejére 360 fokban, síneken mozgatható ágyukat szereltek. A bejárati ajtók 3 méteres magasságban vannak, létrával lehetett csak elérni őket.
kép: Póling (forrás:Wikipedia)
kép: Oystercatcher (forrás: Conserve Wildlife)
Nekünk létra helyett egy kötéllel kell beérnünk. Először Gergő húzza fel magát egy kis segítséggel, de ahogy felér, nagy robajjal 2 galamb nagyságú madár rebben ki az ajtón. Mindketten összerezzenünk kicsit, aztán én is mászni kezdek. A fal sima, így csak a kötélbe tudok kapaszkodni. Ahogy felnyúlok az ajtónyílásba valami puha anyagba markolok. Felhúzom magam és csak akkor látom, hogy mindent belep a guánó. Még jó, hogy a gyerek mezítláb van:). A torony belsejébe egy újabb 3 m-es ereszkedéssel lehetne lejutni, de igazából nincs miért, mert egy madárfészken kívül más nincs benne. A fejem felett nyílik egy függőleges akna, amin keresztül fel lehetne mászni az egykoron az ágyuknak helyet adó tetőre, de ezt most inkább kihagyom. Csúnya szürke felhők tornyosulnak a sziget felett és a tengerszint gyorsabb emelkedésétől is tartok, így inkább elindulunk visszafelé. Még lenézek a sziget nyílt tenger felőli oldalán és néhány pólingot látok szaladgálni a parton. Ez a vicces kinézetű madár a szalonkafélék családjába tartozik és szerte Európában elterjedt. De itt él a szigeten a kagylókkal táplálkozó Oystercatcher (magyarul Osztriga-kapó talán?) is. Vele most nem találkozunk, de ami késik, nem múlik, hiszen erre a szigetre még biztosan visszatérünk.
kép: Skerries kikötője apálykor, itt jól látszik az apály mértéke
